Társoldalak
| Egyéb ütéscsillapító talajok |
|
|
|
|
A legismertebbel, a homokkal kezdjük vizsgálódásunkat. Ennél az anyagnál a legfontosabb tudnivaló, hogy nem akármilyen homok alkalmas ütéscsillapításra. Példálul a játszóhomok kiválóan alkalmas, különösen eső után, homokvár, torta, vagy halacska készítésére, ugyanis könnyen tömörödik, de ütéscsillapításra, épp ezen tulajdonsága miatt nem javasolt. Erre a többször átrostált, agyagtartalmától megfosztott, úgynevezett folyami homok alkalmas. A szabvány szerint az 1-3 méter magas játszótéri eszközök alá minimum 30 cm vastag homokágy telepítése indokolt. Azonban, mivel a homok vastagsága az eszközök használata közben folyamatosan változik, a gyerekek a csúszda és a hinta alatt is szívesen homokoznak, tapasztalatunk alapján inkább az 50 cm vastagság az ideális. A homok, mint ütéscsillapító talaj legnagyobb és vitathatatlan előnye az ára. Az alkalmazott anyagok közül ugyanis ez a legolcsóbb megoldás. Pozitív tulajdonsága az ára mellett, hogy természetes anyag. Hátránya ugyanakkor, hogy folyamatos karbantartást igényel, tisztítása nagy területek esetén körülményes, illetve a gyerekek előszeretettel hordják szét mindenfelé a kerti tótól kezdve anya kedvenc napozóágyáig. A következő vizsgált anyagunk a fenyőkéreg, vagy más néven mulcs. Napjainkban egyre elterjedtebb magánházak, társasházak esetében is a fenyőkéregből (esetleg fa aprítékból) készült ütéscsillapító talaj készítése. Nagyon esztétikus, a kert egyéb ágyásaival harmonizáló, teljesen természetes felület képezhető belőle. Telített, vagy trópusi fa ágyásszegéllyel körülkeríthető, ami tovább emeli az esztétikai értékét. Egy méteres magasság felett, a homokéval azonos, tehát 30 cm vastag ütéscsillapító talaj felel meg a szabványnak. Az ára a homoknál, és a kavicsnál magasabb, ezt is széthordhatják a gyerekek, illetve évente az elhasználódott mennyiséget pótolni szükséges. Mégis a természetes ütéscsillapító talajok közül talán a legbarátságosabb, és legszebb ez a variáció. Végül, de nem utolsó sorban tegyünk említést a gyöngykavicsról is. Tulajdonságai a homokéval szinte azonosak, az ára valamivel magasabb. Vastagsága a fentiekkel azonos, vagyis egy méteres magasság felett 30 cm vastag gyöngykavics ütéscsillapító talaj készítése szükséges. Aki azonban mindezen információk ellenére is a hagyományos gyepet részesíti előnybe otthon, természetesen ő is jól választ. Azt azonban mindenképpen tudnia kell, hogy a játszótér, vagy a hinta körül óhatatlanul is kikopik a fű. Tehát ha esztétikus, gondozott kertre vágyunk, de gyermekeinknek is szeretnénk ebben biztosítani az önfeledt játék örömét, mégiscsak érdemes egyet választanunk a fenti lehetőségek közül... |



A közismert, és kiváló tulajdonságai miatt gyakran alkalmazott gumiburkolaton kívül számos egyéb anyagból is készíthető szabványos ütéscsillapító talaj. Ezek közül a legismertebbek, és a leggyakrabban alkalmazottak, magánházaknál, vagy társasházaknál az alábbiak: homok, fenyőkéreg (mulcs), gyöngykavics Az alábbiakban ezen anyagok tulajdonságait vesszük górcső alá.